Bemutatkozás

Kedves Látogató!
Nagy Tímea Kata vagyok, 2013 - ban végeztem el az első masszőr tanfolyamomat, ami által Rekreáló masszőr lettem. E képzés keretein belül 9 féle masszázst (frissítő, talp, cellulit, aroma, szárazkefe,arc-, fej-, váll, mézes, lávaköves és nyirokmasszázst ) tanultam, plusz hangterápiát. Számomra fontos, hogy vendégeim panaszaira hatékony segítséget tudjak nyújtani ,ezért részt vettem funkcionális anatómia továbbképzésen és a köpölyözés rejtelmeit is elsajátítottam. Az ott tanultakat remekül be lehet építeni egy-egy kezelésbe, valamint a helyes testtartás és légzéstechnika gyakorlásában is tudok segíteni. Legutóbb a KoroKan® masszázst tanultam meg. Dolgoztam volt oktatóm vállalkozásában, majd szállodában is masszőrként, ahol rengeteg tapasztalatot szereztem, s ezekre alapozva alakítottam ki saját kis vállalkozásomat.
Házirend
Kedves Érdeklődő!
Kérlek olvasd végig figyelmesen és ezeknek a tudatában foglalj időpontot!
- Időpontok , késések :
Kérlek érkezz pontosan! Nem kell 10 - 15 perccel korábban érkezned , hiszen ez az idő a két vendég közti szellőztetésre , fertőtlenítésre és kemény fizikai munka révén pihenésre van szánva , mivel nem szeretnék futószalag szerű munkát végezni.
Késések : Sajnos a késett perceket a TE masszázsidődből kell levonnom! 15 perces késés esetén a kezelést nem áll módomban elkezdeni , viszont azt rendezni szükséges.
Nagyon szépen kérek mindenkit , ne játszunk egymás idejével !
- Lemondások , le NEM mondások :
Természetesen mindenkinek jöhet közbe nem várt esemény az életében . Arra kérek mindenkit , ha nem tudsz megjelenni a lefoglalt időpontban , jelezd minél előbb , nem kell az utolsó percig halogatni ! Sajnos mivel előfordul , hogy a lefoglalt időpontban nem jelenik meg a vendég és még csak nem jelzi , hogy nem tud jönni , vagy csak 1 órával előtte értesít , kénytelen vagyok a következő szabályokat hozni ;
Ha a lefoglalt időpontot 24 órán belül mondod le , legközelebb az elmaradt kezelés árának 25 % - a is felszámolásra kerül !
Ha aznap mondod le , a lefoglalt kezelés 50 % - a is felszámolásra kerül következő alkalommal !
Ha nem mondod le , illetve csak 1 - 2 órával előbb , a következő időpont foglalása csak úgy lehetséges ,hogy az elmaradt kezelés 100% - át kiegyenlíted !
Amennyiben az én részemről történik lemondás , azt legközelebb természetesen én is kompenzálom !
- Utalványok :
Az utalványokat a felhasználhatósági idő lejárta után nem áll módomban elfogadni ! Még 1 alkalmas ajándékutalvány felhasználására is 2 - 3 hónapot írok . Úgy gondolom ennyi idő alatt mindenkinek akad 1 szabad órája. Természetesen ha a járványügyi helyzet bezárásra kényszerít , ezek a határidők annyit tolódnak. Amennyiben utalványosként foglalsz időpontot és csak pár órával előtte mondod le , vagy le sem mondod , csak nem érkezel , azt az alkalmat felhasználtnak tekintem !
Köszönöm